Kutaiszi után Chiaturára indultunk a már szokásos marshrutkával. Az út kb. 2,5 órás volt, az ár pedig 6 lari, vagyis egészen méltányos, 600 Ft körüli. Bőven utánaolvastunk Chiaturának, így tudtuk, hogy mire számíthatunk: egy szegényes és szomorú bányavárosra. És miért olyan különleges ez a hely? Ki akarna egy szegényes bányavárost megnézni? Ahhoz bőven elég leruccanni Salgótarjánra, nem kell elmenni Grúziáig. Szóval Chiatura a felvonói miatt érdekes. Az 50-es években Chiatura egy virágzó bányaváros volt és a bányászok gyors szállítása érdekében a Szovjetunió felvonókat telepített a város különböző pontjaira. Körülbelül 50 kötélpályarendszer kötötte össze a bányákat és a város különböző pontjait, melyek közül a mai napig is üzemel még pár tucat. A város hangulata pedig alig leírható. Chiatura olyan, mintha megrekedt volna az 50-es, 60-as években. Mintha valaki megállította volna itt az idő kerekét. Az egykor 50 ezres bányavárost ma már alig 20 ezren lakják.
Szovjet panelrengetegek, komor hangulat, szegénység, egész lényében és állapotában lehangoló a város. Nagyon különleges atmoszféra, ami beszippantja az embert teljesen, mi teljesen a hatása alá kerültünk.
Érkezésünkkor rögtön megtaláltuk a felvonóknak egy központi startállomását és leesett az állunk. Először nem hittük el, hogy az ott lévő lanovka használatban van. Azt hittük kiállították, csak egyfajta dísz, mementója a régi időknek. Aztán csöngettek, egy néni odabattyogott, megfogta a cekkerét és hazament az ütött-kopott, rozsdás felvonóval. Hihetetlen volt.
Rövid habozás után azért mi is felszálltunk a felvonóra, hiszen pont a felvonók miatt jöttünk a városba. A felvonó egy szikla tetejére vitt minket, ahol félig elhagyott, félig még lakott panelek voltak, valamint egy szocreál betontömb kilátó egy hatalmas keresztel. Innen csodálatos kilátás nyílt a völgy alján elhelyezkedő városra.
Szállás
Chiaturában nincs túl sok lehetősége az embernek, 2-3 hotel/hostel/guesthouse közül lehet válogatni, legalábbis mi nem találtunk túl sok mindent a booking-on. Végül a híres grúz festőről elnevezett Pirosmani Hotel-re esett a választásunk, amit erős eufemizmus hotelnek nevezni. A központtól 1-2 km-re található, lehangoló környezetben. Magával a szobánkkal a hideget leszámítva nem volt problémánk, de senki se képzeljen el magának sokcsillagos körülményeket. Tiszta, rendezett, de borzasztóan egyszerűen berendezett. És hideg. Pedig a radiátor tűzforró volt. A szigetelés valószínűleg közel se volt tökéletes.
Összességében Chiatura hatalmas élmény volt, de nagyon vegyes érzésekkel jöttünk el a városból. A felvonók miatt nagyon különleges hangulata van a városnak, ugyanakkor minden árasztja magából az elmúlás jeleit és ez a hangulat nagyon rátelepszik az emberre. Grúziában sehol se tapasztaltunk még ekkora szegénységet, ez a régió Grúzia Borsod megyéje.